Örökifjú Zenebarátok Kórusa

UGRIN TANÁR Úrra Emlékezünk és együtt énekelünk - közreműködnek: Fővárosi Énekkar vez.:dr. Krasznai Gáspár, Örökifjú Zenebarátok Kórusa vez.:Belejné Apró Veronika, régi tanítványok


Az "ÖZK"

Az Örökifjú Zenebarátok Kórusát (röviden ÖZK)„Ugrin Tanár úr” tanítványai, az Ifjú Zenebarátok (Jeunesses Musicales) Kórusának tagjai alapítottuk 2014-ben. Igényes kórus muzsikánkkal a zene és az együtténeklés örömét szeretnénk átadni minél több embernek. Többet...

Az Örökifjú Zenebarátok Kórusa amatőr kórus, akik megalakulásunk óta fáradhatatlanul dolgozunk a megszólalás és zenei kifejezés fejlesztésén. Kórusunk munkája az Ugrin Tanár úr által teremtett hagyományokra, értékrendre és „a tűz továbbadásának” igényére épül.

Az ÖZK első karnagya Magyaróvári Viktor volt, aki már Jeunesses Kórus karnagyi munkájában is részt vállalt. Magyaróvári Viktor (művésznevén Kayamar) 2014-től 2021. július végéig vezette a kórust. Szívesen emlékezünk a 7 éves közös munkánk sok szép koncertjére.

2021. augusztusától az ÖZK kórus művészeti vezetését Belejné Apró Veronika vette át, aki 2021. szeptember 5-én debütált a kórus élén az Arc Sacra Fesztivál keretében rendezett koncerten.

Az ÖZK kórus repertoárjában mindig kitüntetett szerepet szánunk a nagyszabású Kodály-kórusművek előadásának, kiegészítve Kodály Zoltán tanítványainak kompozícióival is, így Bárdos Lajos műveit is gyakran énekeljünk koncertjeinken. A kórusklasszikusok mellett a zenei igényesség szem előtt tartásával könnyedebb hangzású művekkel, - így Magyaróvári Viktor (Kayamar) műveivel is, - szélesítjük repertoárunkat és keressük az újszerű előadási lehetőségeket is. Az a cappella műveken kívül oratorikus művek előadásában is rendszeresen közreműködünk így énekeltük már Verdi és Mozart requiemjeit, Kodály Budavári Te Deumát és a Missa Brevist.

Szívesen lépünk fel különböző hazai fesztiválokon, kórusfesztiválokon is. Kórusunkkal 2016-2018 között részt vettünk a VoCe (Voices from Citizens of Europe) Memorial 14 18 Festival rendezvényein, amelyet az I. vh. áldozatainak emlékére szerveztek. A Fesztivál záróeseménye 2018. novemberében volt Berlinben, ahol Thierry Machuel Memorial c.művének ősbemutatóján közreműködtünk 7 ország 9 kórusával közösen. 2018. november 18-án pedig Mozart Requiemjét énekeltük a Berlini Filharmónia hangversenytermében a berlini rádió énekkarával és zenekarával, és a 22 országból érkezett mintegy 1300 kórustaggal.

Rendszeresen meghívást kapunk az Ars Sacra Fesztiválra. Így többször léptünk fel a Bakáts téri templomban, 2019-ben a Mátyás templomban, 2021-ben pedig a Szent József templomban a Horváth Mihály téren.

Az elmúlt években énekeltünk a Diótörő Fesztiválon az Erkel Színház melletti színpadon, a Medicantare Fesztiválon, a Szigetfesztivál klasszikus zenei színpadán, Bécsben a Tanácsházán az adventi koncertek sorozatán, Gül Baba Kulturális Központ és Kiállítóhely Rózsa Fesztiválján, valamint 2021 nyarán Kapolcson a Művészetek Völgyében a Gül Baba Örökségvédő Alapítvány jóvoltából.

A meghívások mellett saját koncerteket is szervezünk. Évről-évre ünnepi koncert keretében emlékezünk Ugrin Gábor Tanár úrra, elődkórusunk alapító karnagyára a Veres Pálné Gimnázium Aulájában. 2021 őszén Mini Ugrin-kórusfesztivált szerveztünk a Gül Baba Türbe kertjében, ahol Ugrin Gábor Tanár úr tanítványai karnagyként közreműködnek, vagy az általuk vezetett kórusok is fellépnek. Jó szokásunk, hogy az emlékkoncertet mindig jó hangulatú közös énekléssel zárjuk. Adventkor és az új év kezdetén hálaadó ill. köszöntő koncerteket szervezünk. Legutóbb a Molnár Antal Zeneiskola Kocsis Zoltán Kamaratermében kaptunk erre lehetőséget.

Ha kedved van velünk együtt énekelni és dolgozni várunk szeretetettel.
PRÓBÁINK időpontja: minden héten kedden 18.00-20.00-ig.

Képek és videók a Galérában

Elődünk a Jeunesses

Az Ifjú Zenebarátok Kórusát(röviden IZK) Ugrin Gábor alapította 1965-ben Jeunesses Musicales Nemzetközi Szervezet Magyarországi tagjának felkérésére, a Veres Pálné Gimnázium iskolai kórusának tagjaiból és 2013-ig, haláláig vezette. Többet...

A kórust Ugrin Gábor alapította 1965-ben a Jeunesses Musicales Nemzetközi Szervezet Magyarországi tagjának felkérésére, a Veres Pálné Gimnázium iskolai kórusának tagjaiból. Az IZK az a cappella repertoár és a monumentális Kodálykórus művek megszólaltatása mellett amatőr együttesként meghatározó volt oratóriuméneklés terén is. A Jeunesse kórus rendszeresen fellépett az ország vezető karmestereivel, mint Lehel György, Sándor Frigyes, a legjobb szimfonikus zenekarok és kiváló énekes szólisták koncertjein közreműködtek; ÁHZ, Liszt Ferenc Kamarazenekar, MÁV Szimfonikusok.

A Hungaroton összesen 15 lemezt adott ki az Ifjú Zenebarátok Kórusával, emellett számos rádió-, televízió- és lemezfelvétel készült az énekkarral. A hazai szereplések mellett csaknem 30 alkalommal turnézott a kórus szerte Európában, elsősorban Franciaországban, Belgiumban, Angliában és Ausztriában. Ugrin Gábor Liszt-díjas karnagy, Tanár úr 2013-ban hunyt el.

Ugrin Gábornak a Kóta 2019-ben posztumusz Életmű díjat adományozott.

Ifju Zenebarátok Kórusa

Karnagyunk


Belejné Apró Veronika

Veronika 15 éven át énekelt az Ifjú Zenebarátok Kórusában és 2005-ben diplomázott a Zeneakadémián. Többet...

Belejné Apró Veronika a Marczibányi téri Kodály Iskolában kezdte zenei tanulmányait, ahol remek zenepedagógusok (Őri Csilla és Uhereczky Eszter) vezették be egyre mélyebben és egyre messzebbre a zene világába, és itt érintették meg először a kóruséneklés csodálatos élményei is.

Innen egyenes út vezette a Bartók Béla Konzervatóriumba, ahol Ugrin Gábor Tanár úr – aki nemcsak karnagy és szolfézstanár volt – kezei alatt, egyedülálló szellemiségével-lelkiségével tovább csiszolódott Veronika zene és kóruséneklés iránti szenvedélye, szeretete.
"Engem ő tanított meg muzsikálni" (Apró Veronika)

A Konzis évei alatt kezdett énekelni az Ifjú Zenebarátok Kórusában (Jeunesse Musicales Choir Budapest), majd 15 éven át volt a kórus tagja. Ugrin Tanár úr és a Jeunesse Kórus tanári pályaválasztását erőteljesen meghatározta.

A Zeneakadémia ének-zenetanár szakán 2005-ben diplomázott. Tanulmányai alatt a kóruséneklés mellett kis létszámú kamaraegyüttesben is énekelt.

A diploma megszerzése után a Kodály Iskolában kezdett tanítani egykori pedagógusai mellett.

2008-ban szakvizsgát tett a Kovács-módszerből – zenei munkaképesség gondozás. 2021-ben pedig elvégezte a Kokas-tanfolyamot, ahol megismerhette Kokas Klára pedagógiáját és módszertanát.

Régi álma teljesítésében, az új kórus karnagyi munkában, 3 csodálatos gyermeke, zenész férje és a család többi tagja is támogatja, segíti.
"Nagy meglepetésként ért, hogy felkértek az ÖZK karnagyi posztjára. Mind szakmailag, mind pedig emberileg óriási lehetőséget látok ebben a társaságban. Nagy öröm számomra, hogy együtt muzsikálhatunk!" (Apró Veronika)

ELső karnagyunk Magyaróvári Viktor

Magyaróvári Viktor (Kayamar) hitvallása: "egyszerűen zenélni szeretnék és mosolyra fakasztani az embereket". Többet...



Viktor Gyulán született 1985-ben, sporttagozatos általános iskolába járt Mezőhegyesen, de hamar kiderült, hogy egészen máshoz van tehetsége. Már gyerekként felfigyeltek rendkívüli, az abszolútnál is jobb, "logaritmikus" hallására, amellyel könnyedén érzékeli a hangmagasságok közti különbségeket. A család Budapestre, a Terézvárosba költözött, hogy Viktor előbb a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában. A mutálás után kiderült, hogy egyfajta genetikai különlegesség révén könnyebben és szélesebb tartományban mozognak a hangszalagjai, de így is majd egy évtized kellett, hogy kikísérletezte azt az énektechnikát, amelynek köszönhetően ma már öt oktávnál is többet képes használni. A Konzervatórium után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol a karvezetéssel párhuzamosan az énekszakot is elvégezte.

Magyaróvári Viktor 2014-ben az Örökifjú Zenebarátok Kórusa Alapítvány Kuratóriuma felkérésére elvállalta az Örökifjú Zenebarátok Kórusának vezetését. 2021. július végéig látta el a kórus karnagyi posztját.

A KVVKamarakórus alapító karnagya, akikkel rendszeresen lépnek fel kultúrközpontokban, fesztiválokon. A kórus Kayamar kórusműveinek leghitelesebb tolmácsolója. Magyaróvári Viktor (Kayamar művésznéven) kórusműveket, és zenekari kamaraműveket is komponál. Szívesen átharmonizálja népdalokat, és verseket zenésít meg.

Kayamar weblapja
Kayamar Youtube-on
Kayamar Facebook oldala

Fellépéseink

Ugrin Gáborra emlékezünk - kórushangverseny és közös öröméneklés
Veres Pálné Gimnázium, 1053 Budapest, Veres Pálné utca 38.
2024. március 22. 18.30
Adventi koncert
Budapest, Kálvin Téri Református Templom
2023. december 15. péntek 19:00
Adventi koncert
Bécs Városháza, Wien 1010 Friedrich-Schmidt-Platz 1
2023. december 2. szombat 17.30
Játszik a szél... Nyári koncert a Gül Baba Központ és Kulturális Kiállítótér-ben
Budapest, Gül Baba Központ és Kulturális Kiállítótér
2023.július 01. szombat 18.00
Kodály: Missa Brevis - Emlékmise Ugrin Tanár úr halálának 10. évfordulójára
Szólisták: Besenyei Éva szoprán, Heim Mercédesz alt, Magyaróvári Viktor tenor, Illés Péter basszus
Fővárosi Énekkar, karnagy: dr. Krasznai Gáspár, Örökifjú Zenebarátok Kórusa, karnagy: Belejné Apró Veronika
Orgona: Erdődy János
Budapest 1065, Avilai Nagy Szent Teréz Templom, Pethő Sándor u.
2023.június 22. csütörtök 18.30
Karácsonyi koncert Bécsben - Vezényel: Belejné Apró Veronika
Rathaus der Stadt Wien, Friedrich-Schmidt-Platz 1, 1010 Wien, Ausztria
2022. november 26. 17:30
ÖZK koncert az Ars Sacra Fesztiválon - Vezényel: Belejné Apró Veronika
Budapesti Mátyás templom I. Szentháromság tér
2022. szeptember 20. 19:30
ÖZK koncert az Ars Sacra Fesztiválon - Vezényel: Belejné Apró Veronika
Budapesti (Józsefvárosi) Szent József templom VIII. Horváth Mihály tér
2022. szeptember 17. 19:00
Tavaszköszöntő hangverseny a Családi Nap keretében a Kodály Zoltán Iskola Versenykórusa és az Örökifjú Kórusának közreműködésével Vezényelnek: Őri Csilla, Uhereczky Eszter és Belejné Apró Veronika
Millenáris , 1024 Budapest, Kis Rókus u. 10-16
2022. május 15. 15.00
Tavaszköszöntő hangverseny Bartók, Bárdos, Cornish, Fauré, Kayamar, Kodály, Liszt, Matamoros, Orbán György, Ovalle, Poulenc, Tóth Péter, Vodhansky műveiből a Kodály Zoltán Iskola Versenykórusa és az Örökifjú Kórusának közreműködésével. Vezényelnek: Őri Csilla. Uhereczky Eszter és Belejné Apró Veronika
Marczibányi téri Kodály Iskola - Kodály terem, 1022 Budapest, Marczibányi tér 1.
2022. május 12. 18.00
Ugrin Gáborra emlékezünk - kórushangverseny és közös öröméneklés
Veres Pálné Gimnázium, 1053 Budapest, Veres Pálné utca 38.
2022. március 18. 18.00
Jeunesses - Ugrin fesztivál - Kórustalálkozó a Türbe kertben
Budapest, Gül Baba Központ és Kulturális Kiállítótér
2021. szeptember 26. 14:00
ÖZK koncert az Ars Sacra Fesztiválon - Vezényel: Belejné Apró Veronika
Budapesti (Józsefvárosi) Szent József templom VIII. Horváth Mihály tér
2021. szeptember 5. 19:00
ÖZK koncert a Művészetek Völgye Fesztiválon a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány jóvoltából
Vezényel: Magyaróvári Viktor
Kapolcs, Pest-Buda Udvar
2021. július 23. 15:00
Műtárgyak Éjszakája - Vezényel: Magyaróvári Viktor és Belejné Apró Veronika
Budapest, Gül Baba Központ és Kulturális Kiállítótér
2021. június 18. 17:00
Önálló koncert a VII Miatyánk Hete rendezvénysorozat részeként
Budapest, IX. Bakáts téri templom
2020. október 17. 19:00
Ősz eleji koncert a Türbe kertben
Budapest, Gül Baba Központ és Kulturális Kiállítótér
2020. szeptember 6 17:00
Nyáresti koncert a Türbe kertben
Budapest, Gül Baba Központ és Kulturális Kiállítótér
2020. augusztus 5 19:00
Virtuális Karanténkórus Találkozó
Virtuálisan....
2020. május 21. 18.00
Ugrin Gáborra emlékezünk - kórushangverseny és közös öröméneklés
Veres Pálné Gimnázium, 1053 Budapest, Veres Pálné utca 38.
2020. március 21. 18.00
Önálló koncert az Ars Sacra Fesztivál szervezésében
Budapest, Mátyás templom
2019. szeptember 16. 19:30
Medicantare Kórusfesztivál
Fischer Annie Zeneiskola, 1136 Budapest, Hollán Ernő utca 21/b
2019. március 31. 18.00
Ugrin Gábor emlékkoncert
Veres Pálné Gimnázium, 1053 Budapest, Veres Pálné utca 38.
2019. március 23. 18.00
Tavaszi kórustábor
Kisinóc
2019. március 9-10.
Újév köszöntő koncert
Molnár Antal Zeneiskola, Kocsis Zoltán terem, Budapest VII., Rottenbiller u.
2019. január 17. 18.00
Koncert az Európai Kórusok Adventi Koncertjei rendezvénysorozatban (Internationales Adventsingen )
Bécs Városháza, Friedrich-Schmidt-Platz 1, 1010 Wien, Austria
2018. december 22. 18:00
Mozart Requiem közös előadásban a Deutsch Rundfunk Kórussal, Zenekarral és további 1300 kórustaggal 22 országból
Berliner Philharmonie, Berlin, 10785 Herbert-von-Karajan-Straße 1
2018. november 17. 17:00
VoCe zárókoncert - Thierry Machuel Memorial - ősbemutató
Berlin, Getsemanekirche
2018. november 17. 18:00
Őszi hangképző kórustábor
Kisinóc
2018. október 22-23.
Részletek Kayamar szerzői estjéből a KVVK és a Vox Insana kórusokkal
Budapest, Sziget-Fesztivál
2018. augusztus 14. 16.00
Koncertek, minikoncertek a VocE Memorial Fesztiválon
Chambéry
2018. július 29-augusztus 5.
Vocal Art Ensemble floridai kórus és az ÖZK közös koncertje
Budapest, Városmajori Jézus Szíve Plébánia
2018. május 16. 18.00
Kayamar szerzői estje a KVVK, az ÖZK, a Vox Insana, a Windsingers és Göncz Renáta közreműködésével
Budapest, Nádor Terem
2018. április 15. 18.00
Gyógyító Szándék Alapítvány jótékonysági koncertje
Budapest, Óbudai Társaskör
2018. április 7. 18.00
Újévi köszöntő koncert
Budapest, Molnár Antal Zeneiskola, VII., Rottenbiller u.
2018. január 26. 18.00

Tagjaink

Kórusunkban különböző foglalkozású és korú igazi egyéniségek énekelnek; egyetemisták, egyetemi professzorok, tanárok, állatorvos, nyugdíjas, informatikus, programozó matematikus, közgazdász stb. Örökifjú korban lévők, fiatalok, akiknek a zene garantálja majd az örökifjúságot. A zene szeretete, a kóruséneklés öröme, közös munka és a jókedv köt minket össze.
Ha szeretsz énekelni, és szabad a kedd estéd csatlakozz hozzánk!

                   

Szoprán

Arielle Bidoul, Bognár Nóra, Gida Betti, Glowacz Ildikó, Hajós Anikó, Halmai Diana, Horváth Zsuzsanna, Kiss Nóra, Magyar Anna, Nagy Regina, Naményi Krisztina, Vindics Dóra

Alt

Desewffy Anna, Geier Ágnes, Gergely Zsóka, Hangos Katalin, Horváth Dóra, Katona Zsuzsanna, Kocsis Anikó, Molnár Edit, Pallós Andrea, Póti Márta , Siti Arni, Szántó Éva, Vajda Zsuzsanna

Tenor

Handbauer Tamás, Laborczi Zoltán, Mihályi Gábor, Szabó Bence

Basszus

Csáky Gyula, Egri Tamás, Halász Gábor, Hevesi Róbert, Kólya Gábor, Őri Bálint, Szabó Levente, Varga Ferenc

Galéria

                 

2020-as nemzetközi kórusfesztivál

Kórusunk, az Örökifjú Zenebarátok Kórusa 2016 óta részt vesz a francia székhelyű VOCE 2014-2018 szervezet által évenként megrendezett fesztiválokon, amelyek az I. Világháborúra való emlékezést, illetve az európai országok közötti béke megtartása fontosságának hirdetését tűzte ki legfontosabb céljának. Ezek a rendezvények esetenként más és más európai városban kerültek megrendezésre (2014: Szarajevó, 2015: Brüsszel, 2016: Wroclaw, 2017: Kolozsvár, 2018: Chambéry és Berlin), és 7 ország 1-1 kórusa vett részt rajtuk.

A szervezet (Alapítvány) azonban 2018 év végén - terv szerint - befejezte tevékenységét, mivel az I. Világháborúnak is vége lett 100 éve. Az évek alatt viszont a 7 ország kórusai szoros emberi kapcsolatokat alakítottak ki egymással, rengeteg a közös zenei és közösségi élmény. Másrészt pedig a közös szakmai munka is minőségi eredményeket produkált az évek során. Így megfogalmazódott a jogos igény a rendezvénysorozat folytatására. És mivel a 7 ország közül csak nálunk nem volt még fesztivál, így Buda-pest lesz a következő helyszín 2020-ban.

A koncepció már megvan, és ebben március végén egy előzetes megbeszélésen, Bu-dapesten a 7-ből 5 ország képviselői meg is egyeztek. Az alap mottó az, hogy „Európa közös nyelve a zene”. Angolul „Music is the common language in Europe”. A korábbi-akhoz hasonlóan egy 4-5 napos rendezvénysorozatot tervezünk 2020 májusában, amelynek a következő programpontjai lennének:

  • Az előre egyeztetett és otthon megtanult művek közös gyakorlása
  • Flashmobok a város különböző részein, a mottó hirdetésének jegyében
  • Budapest nevezetességeinek megismerése, elsősorban gyalogosan
  • Kirándulás közösen egy nem túl távoli helyre, majd ott közös próba, éneklés, kisebb koncert
  • Előadások az európai zene történetéről, szerepéről
  • Első koncert, ahol a kórusok saját repertoárjukból énekelnek
  • Második koncert: a közösen megtanult mű előadása

Az előzetes egyeztetésen megállapodás született arról is, hogy erre az alkalomra karnagyunk, aki zeneszerző is (Kayamar), komponál egy kb 50 perces zeneművet, amelyet majd az összkar fog énekelni a második koncerten.

A fesztivál költségei hagyományosan megoszlanak a résztvevő (amatőr) kórusok és a rendezvényt finanszírozók között, általában kb. 50-50%-ban. A 7 országból előrelátha-tólag kb. 180 énekes fog eljönni. A főbb költségtételek a Budapestre érkezés, szállás, étkezés, a helyi közlekedés és a koncerthelyszín(ek) bérleti díja. Az előzetes becslések szerint 8 - 10 mFt szponzorációra lenne szükség.

Budapest, 2019. április   dr. Halász Gábor
    az Örökifjú Zenebarátok Alapítvány Kuratóriumának elnöke

Támogatás

Az ÖZK pályázati pénzekből, 1 %-os adó felajánlásokból, valamint a tagdíjakból gazdálkodik. Az utazások, egyéb kiadások nagy részét a kórustagok maguk illetve pályázati pénzekből fedezzük.

Az igényes munkához, a színvonalas koncertekhez, minőségi felvételek, kommunikációs anyagok készítéséhez további anyagi források bevonása szükséges; pl. egyéni vagy céges adományok, fellépés díjazás ellenében színvonalas fesztiválokon, nagy céges családi és kulturális rendezvényeken.

Ha Önnek tetszik, amit csinálunk, kérjük támogassa Alapítványunkat, számoljon velünk céges rendezvényein, magánszemélyként felajánlhatja fel személyi jövedelemadója 1 %-át.

 

Örökifjú Zenebarátok Alapítvány adószáma: 18647608-1-42 Örökifjú Zenebarátok Alapítvány bankszálaszáma: 10300002-10631329-49020011

Kuratórium

2015. március 2-án bejegyzésre került a Örökifjú Zenebarátok Alapítványa, pénzügyeinket az Alapítványon keresztül bonyolítjuk.
Az Alapítvány kuratóriumának elnöke dr. Halász Gábor
Kuratóriumi tagok:
Póta Márti, Katona Zsuzsanna, Vindics Dóri, Kólya Gábor

Kövess minket a Facebookon, Youtubeon, Soundcloudon